Egy kis előtörténet… Anno 2020-ban, mikor csináltam a felszíni gyalogos túravezető képzést, elhatároztam, ha sikeres vizsgát teszek, megkérdem a tanfolyamvezetőt, hogy lehetek a tanfolyamot szervező egyesület tagja. Sikeres vizsga után felvételt nyertem az egyesületbe (TVOSE), azóta a túravezető jelölteket segítem, oktatom a túravezető tanfolyamokon.

Így került képbe a Budakeszitől Ny-ra fekvő Fekete-hegyek térsége, ugyanis ide terveztünk a tanfolyam keretén belül egy oktató pályát. 2024. januárjában két oktató társammal be is jártunk egy kb. 10 km hosszú útvonalat, részben jelzett, részben jelzetlen utakon. A terv az volt, olyan túrát tervezünk, hogy az alapfokú tanfolyamon szerzett tudással be tudják járni a hallgatók. Az útvonal annyira megtetszett, hogy elhatároztam, ide elviszem a családot, és a túrakör jelenlegi tagjait.

Kora tavaszias, bár szeles időben, indultunk el a Hidegvölgyi-pihenőhelytől, jelzett turistaúton, a Tarnai-pihenő felé. Útközben letértünk a Dezső-kunyhóhoz, egy kis felújított téglaházhoz. Utólag kiderítettem, hogy ez a ház dr. Navratil Dezsőé, (I. világháború korabeli vadász, ornitológus, katonaorvos) volt, aki a területet bérelte. Nagyon hangulatos helyen van, itt el tudnék tölteni egy-két napot.

Visszatérve a turistaútra, tovább folytattuk a túrát, azonban nemsokára ismét elhagytuk a jelzéseket. Egy metsződést felfelé követve elértünk egy dolomit sziklagyepes területet, ami az alpesi táj szépségét idézi fel bennem. Itt felkapaszkodtunk a mellettünk álló kúp tetejére, ahol páratlan látvány fogadott.

Miután kigyönyörködtük magunk, folytattuk utunk, vissza a turistaútra a Tarnai-pihenőhöz. Sajnos a szél nem volt a barátunk, sokat nem tudtunk időzni, a kilátást szemlélve, így a Csergezán-kilátó felé vettük az irányt. Útközben megnéztük a II. világháború „kitörés” hadművelet során elesett katonák tiszteletére állított keresztet.

A Nagy-Kopasz tetején álló kilátó szél elleni védelmében elfogyasztottuk a szendvicseinket, valamint jutott idő egy frissen főzött „tábori kávé” elfogyasztására. Innen már csak lefelé vitt az utunk, jelzetlen szekérutakat, ösvényeket követve, sajnos a sárral is dacolva. (Amikor legutóbb itt voltam, kb. 2 héttel ezelőtt, akkor még fagyott volt a föld, így nem volt sár…)

Hamarosan elértük a Szarvas-árok bejáratát, azonban úgy ítéltem meg, mivel az ösvény teljes hosszában (2-3 km hosszan) harántolja a kb. 40-50 fokos dőlésű hegyoldalt, így nem biztonságos a lejutás. Ezért a közelben futó erdei biciklis úton kényszerültünk lejutni a hegyről.

A Szarvas-árok látványossága a sziklaeresz, mely 10-12 méteres magasságával tekintélyt parancsol. Nagyobb esők után itt egy kis vízesés alakul ki, azonban nem tart sokáig. Egyszer azért szívesen megnézném, mikor működik a vízesés… Maga a sziklaeresz a környéket uraló dolomit, és az arra rakódott homokkő határán alakult ki. A homokkő keményebb, ellenálóbb, mint a dolomitliszt, így ez utóbbi kimállott a fedőkőzet alól, természetes fedezéket biztosítva ezzel.

Szerencsére ez a képződmény nincs messze az árok aljától, így visszasétáltunk, hogy megnézzük.

Innen már nincs sok hátra a célállomásig, a Hidegvölgyi-parkolóig.

Körtúránk végeztével kicsit fáradtan, de élményekkel teli ültünk vissza autóinkba, és indultunk haza.

Ha Téged is érdekel ez a körtúra, keress bátran!